OH-kártya módszer

Az OH – kártyákat eredetileg egy festőművész Ely Raman találta ki azzal a céllal, hogy az emberekhez közelebb hozza a művészetet.

Azt gondolta, hogy a festészet nem merülhet ki abban, hogy egy hatalmas vászonra elkészítenek egy művet, címet adnak neki, aztán a falra raknak és az érdeklődők bizonyos távolságból megtekintik. Ahelyett, hogy elidegenítenénk a művészeti alkotást és a nézőt Ely Raman azon gondolkodott, mi lenne, ha a művészetet megfoghatóvá, hordozhatóvá tennénk. Így születtek meg az OH – kártyák. Ez az ötlet nagyon tetszett a humanisztikus pszichológusoknak, és a Gestalt pszichológia felfedezte, hogy ezeket a kártyákat nem csak művészeti célból, de terápiás jelleggel is lehet használni. Szavakat társítottak a képekhez, így több mint 7700 kombinációt létrehozva. A képek és a szavak, valamint a terapeuta célzott kérdései nagyon erősen fejlesztik az imaginációt, az önreflexiót. 1981 óta Németországban nagy sikerrel alkalmazzák a kártyákat pszichoterápiában, csoportterápiákban, pedagógiában, tréningeken.

Az OH – módszerének alapgondolata, hogy minden ember önmagát ismeri a legjobban, önmagát tudja meggyógyítani, önmagában tudja megtalálni problémáira a megoldást. A kártyák segítséget adnak, hogy az érzelmek megfogalmazásával, monitorozásával és a szabad asszociációval képet kaphassunk saját tudattalanunk működéséről, alapérzelmeinkről. Az OH – kártya nem más, mint egy fantasztikus utazás a tudattalanba, önmagunk megismeréséért.

Nincsen titkos összetevő! Csak TE vagy!

Kung Fu Panda

Az OH-kártyák a bennünk lévő végtelen forráshoz vezetnek vissza. Olyanok, akár egy könyv, amelyből soha nem fogynak el a történetek. Saját történeteinkkel, fantáziánkkal, érzelmeinkkel találkozhatunk a kártyákkal való munka során. Megelevenedik az élet minden színtere: boldogság, szerelem, szeretet, fájdalom és harag. Ezek egytől egyig a saját lelkünk legbelsőbb történetei. Akárhányszor dogozunk az OH módszerével, mindig egy újabb történettel találkozunk, egy újabb lehetőséget kapunk, hogy rálássunk a bennünk munkálkodó folyamatokra.

Időpont foglalás és kapcsolat felvétel:

3 + 5 = ?